A magyarországi kórházak hálózatának kiépítésében nagy szerep jutott az 1650-ben megtelepedő Irgalmasrendnek (Ordo Fratrum Misericordiæ).
Ők hozzák létre az első gyógyszertárakat. Ők foglalkoznak először az elmebetegek kezelésével, és a XVIII. században és a XIX század első felében, a kormányrendeletek csaknem kizárólag az irgalmasok kórházaira bízták a járványos betegek ellátását. Itt voltak ugyanis a legjobbak a kezelési és izolálási feltételek.
A Betegápoló Irgalmasrendet – melyet még II. József sem számol fel, a kevés kivételek egyikeként, éppen az általa is elismert „hasznossága” és közjó érdekében végzett kimagasló érdemei miatt – 1950 szeptember 7-én, a 24/1950. számú rendelettel, mint sok más rendet felszámolják, kórházait és intézményeit államosítják, a szerzeteseket szélnek eresztik.
A Rend első háza 1650-ben Szepesváralján létesült, majd egymás után alapította kórházait: Pozsony (1669), Eger (1726), Pest (1731), Temesvár (1737), Pápa (1757), Kismarton (1760), Nagyvárad (1760), Vác (1778), Szakolca (1796), Pécs (1796), Pozsony II. (1802), Zágráb (1804), Buda (1806), Szatmárnémeti (1834).
1650. Szepesváralja
Magyar földön először 1650-ben Szepesváralján jelentek meg az irgalmasrendi testvérek. A kórházat és templomot Stanisław Lubomirski lengyel herceg, korona marsall építtette Istenes Szent János tiszteletére. Az itteni szerzetesi közösség alkotta az első misericordianus konventet hazánkban, amely szervezetileg a német , majd később a lengyelországi tartományhoz tartozott. E tények miatt többen nem tekintették magyar anyaháznak a szepesváraljait, hanem a későbbi, de magyar alapítású pozsonyi házban tisztelik a magyar anyakolostort.
1669. Pozsony
A pozsonyi rendház és kórház Szelepcsényi György hercegprímás hathatós anyagi támogatásával jött létre. Egyesek ezt tekintik hazánk legrégibb házának, mivel emberbaráti érzelmeiről ismert Szelepcsényi György hercegprímás alapította, és az Irgalmasrend magyarországi betelepítését is neki tulajdonítják.
A Bécset vívó török sereg visszavonulóban 1683-ban feldúlta várost és a kórházat. Szelepcsényi hercegprímás 1685-ben 1040 forintot adományozott a Rendnek, és 1688-ban megvásárolta számukra a Csáky-féle házat, és az ennek szomszédságában lévő telkeket. Így 1699-ben templom épülhetett számukra.
Később, 1723-ban Kolonics Lipót bíboros megvette báró Moholányi János házát, melynek telkén nagy kolostor és kórház épült. Ezt terjedelmes gyógyszertárral is ellátták.
A Helytartótanács segítségével 1728-ban újjáépíttették az épületeket. Egyes iratokban dicserőleg emlékeznek meg erről, így az sem véletlen, hogy innen származik a Torkos Justus János-féle „Taxa Posoniensis”, az első szakszerű árszabálygyűjtemény.
Pozsony vármegyét a XIX. század elején a haza aranykertjének nevezték, és kórházainak száma vetekedett Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyével.
Az irgalmasrendi kórház Pozsonyban ez időben a legnagyobb, ahol a lábadozók számára külön kórházrész állt rendelkezésre.
XI. Ince pápa és az irgalmasok
XI. Ince pápa (1676-1689) kiváló politikai érzékkel kibékítette az egymás ellen torzsalkodó európai fejedelmeket, és beállította a kereszténység közös ellensége elleni harcba, a magyarság érdekében. Nagy volt, mint államférfi, de talán még nagyobb volt emberszeretete. Az ő lelkében ébredt gondolat valósult meg a sebesültek szervezett ápolásában és a rokkantak gondozásában. (Ebben az időben állami vagy uralkodói részéről nem volt olyan intézmény, amely a sebesültek gondozását végezte.)
XI. Ince pápa elrendelte, hogy a harci seregeket könnyen szállítható tábori kórházak kísérjék. E forradalmi újítás gyakorlati kivitelezése Buonvisi bécsi nunciusnak köszönhető. Buonvisi bíboros külön is felhívta a figyelmet arra, hogy a sebesült katonák ápolását nem holmi tudatlan és hanyag felcserek végzik, hanem az Irgalmasrend áldozatos betegápolói, akik erre a célra teljesen kiképzettek. Megjegyzi: „Az irgalmas barátok fizetést nem kapnak. Ingyen, egyedül a krisztusi szeretettől indítva teljesítik nemes hivatásukat. Bízvást helyezzük az ő kezükbe a katonák ápolásának feladatát. A pénzért dolgozó ember ugyanis sohasem mutat oly áldozatkészséget, mint a szeretetből működő.”
Buonvisi jelentette a pápának, hogy 1684-ben felállították a kórházat és irányításával az osztrák rendtartomány provinciálisát, Hirschfeld Bernátot bízták meg.
Az irgalmas testvérek P. Cruchten József vezetésével szeptember 1-én indultak útnak Bécsből. Hajójuk éjnek idején érkezett Buda alá.
Áldásos működésük általános elismeréssel találkozott, és áldozatkészségüket egy nem várt eredmény is jutalmazta. A kórházban ápolt protestáns katonák szinte valamennyien a katolikus hitre tértek, meghatva a pápai elgondolásból létesült kórház gondosságától, melynek felgyógyulásukat köszönhették. A Rend tagjainak önfeláldozó munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 12-en (nevüket is ismerjük) életüket áldozták hivatásuk teljesítése közben.
Az irgalmasok Buda visszafoglalása után (1686) Pesten kórházat tartottak fenn. A helyét is pontosan ismerjük: a mai városháza északnyugati része, ahol a török idő előtt a johannita lovagrend ispotálya volt.
Az irgalmasok kórházának emlékét utca név is jelezte: Irgalmasok utcája, ma Városház utca.
1692. Pest
Széchényi György esztergomi érsek, minden idők legnagyobb magyar mecénása, nagy összegű alapítványt helyezett el az esztergomi káptalannál, 337.000 rajnai forint értékben, hogy ebből Pesten egy katonai invalidus házat, Pozsonyban pedig egy általános menházat hozzanak létre.
Mint írja: „Gyakran tapasztalván, hogy őfelsége vitézei közül milyen sokan megromlanak, megcsonkulnak, megsántulnak, és tábori szolgálatra alkalmatlanokká válnak, hogy azért ne kényszerüljenek koldulni, ablakok alatt heverni s a hideg miatt meghalni, Isten sugallatára katonai menhelyet emelünk és alapítunk.”
Négy évtizedbe tellett, míg a nemes szándék valóra vált. A késedelem oka, hogy a bécsi udvari kamara más célokra fordította az alapítvány pénzét. Az Invalidus-ház – a mai budapesti Városháza – alapkövét 1716-ban tették le.
Az Invalidus-házban lakó, kereken 2000 rokkant lelki gondozását, az ittlévő kórházban a betegápolást és a gyógyszertári teendőket az Irgalmasrend tagjai látták el. A konvent fenntartására és hatékony működése érdekében pénzre is szükség volt. Ezért Széchényi György érsek közvetlenül 20.000 rajnai forintot adományozott részükre. Jelezte: „Minthogy pedig a Fratres Misericordiae sok különféle betegekkel nagy irgalmasságot cselekszenek, személyválogatás nélkül befogadják, gyógyítják, orvosolják őket, gondjukat viselik, ezért megérdemlik a folyamatos támogatást”.
P. Ernestus Herbst definitor és vikarius vezetésével már az intézménybe való beköltözés előtt megalakult a hattagú konvent, amelyben: két felszentelt pap, két orvos, egy gyógyszerész, egy segédgyógyszerész kapott helyet. A gyógyszertár elsősorban az Invalidus-ház szükségleteinek kielégítésére létesült, de kiszolgálhatta a pesti lakosokat is.
Az épületben volt az irgalmasok Szent György katonavértanú tiszteletére épített temploma. Erre emlékeztet a főbejárat fölött ma is meglévő huszártorony.
Keresztély Ágost esztergomi hercegprímás nagy érdemeket szerzett a Betegápoló Irgalmasrend hazai meghonosítása terén. Egyházfői fáradozása eredményeképpen a pozsonyi Rendi Országgyűlés az 1723 II. 96 tc.-ben ünnepélyesen törvénybe foglalta az Irgalmasrend hazai konventjeinek indigenátusi (honfiúsítás) jogállását. Ilyen módon is elismerték a Rend konventjeinek kiemelkedő eredményeit. Az 1848 előtti joggyakorlat szerint a külföldiek külön törvénnyel, kitüntetésképen nyerhették el a magyar állampolgárságot.
A pesti konvent 1780-ig maradt a pesti katonai Invalidus-házban.
II. József 1783. július 10-én, Pozsonyban kelt iratával megszüntette Pest városában az Invalidus-házat. A rokkantakat Nagyszombatba telepítette, és az Irgalmasokat is áthelyezte.
1726. Eger
Egerben gr. Erdődy Gábor püspök telepítette le az irgalmasokat és alapította meg a kórházat, s két év múlva megnyílt a patika is. Ugyancsak az ő bőkezűségének köszönhetően, királyi helybenhagyással alapították meg a rendházat.
Említést érdemel, hogy a kórház finanszírozásához nem vették igénybe a boradót. Helyette inkább az aromatikus kivonatokat tartalmazó Egri Víz forgalmazását támogatták, olyan sikerrel, hogy a borjövedelmet pótolni tudta.
Az elmebetegek elhelyezésére, külön szobát létesítettek. Ez volt a Narrenzimmer (am. bolondok szobája). A kórház pszichiátriai ellátásáról az első írásos emlék 1748-ból való. Sajnos a pszichiátriai terápiákról nem maradt feljegyzés. A gyógykezelés ingyenes volt, más vallásúakat is felvettek, és nem csak helybélieket.
Az egri kórház érdekessége, hogy 1769-ben gróf Eszterházy Károly püspök Markhot Ferenc irányítása alatt orvostudományi fakultást alapított, a Schola Medicinalist. Az egyetem, jóllehet gondoskodott az orvosok utánpótlásáról, gazdasági okokból sajnos csak négy évig állhatott fenn.
1783-ban II. József az elmebetegek hivatalos ápolójává tette meg az Irgalmasokat.
1784-ben meglátogatta az egri kórházat, és az ott tapasztaltak alapján teljes megelégedettségét fejezte ki, és megajándékozta a szerzeteseket. Ugyanebben az évben kiadott rendeletében pedig előírta, hogy az elmebetegeket a legközelebbi irgalmasrendi kórházba kell szállítani. Minden bizonnyal ez a rendelet nyitotta meg a kórház kapuit a rendszeres elmebeteg-gyógykezelés és -gondozás számára.
1737. Temesvár
A temesvári hármas együttest: rendház, kórház, gyógyszertár, III. Károly király alapította 1737-ben. A rendtagok önfeláldozó szerepet vállaltak az 1738. évi nagy pestisjárvány megfékezésében. Hősi magatartást tanúsítottak továbbá a város 1849-es ostromakor. Kivették részüket a munkában és a bukást követő megtorlásokból is kijutott nekik.
A rendi gyógyszertár reáljogát a belügyminiszter 1875-ben ismerte el.
Mária Terézia egészségnevelő programja keretében Pápán, Kismartonban, Nagyváradon, és Vácott létesült irgalmasrendi kórház.
1757. Pápa
Veszprém vármegyében, Pápán két főúr, Eszterházy Károly egri püspök és testvére, Esterházy Antal gróf közreműködésével 1757-ben alapítottak az Irgalmasok kórházat.
1760. Kismarton
Sopron vármegyében, Kismartonban találunk egy 50 ágyas kórházat, amelyet az Irgalmasok még 1730-ban alapítottak. A maga korában a legnagyobbak közé tartozott. A kórház külön szerencséjének tulajdonítják, hogy az Esterházyak pártfogolják, mint mecénások. A kórházról magáról csak annyi tudható, hogy „kár, hogy a megye szélén található”. A leírások szerint ebben a kórházban a nyári időben a fedett folyosókon is állítottak fel szükségágyakat. A rendházat és „kórodát” Esterházy Pál Antal jótékonysága hozta létre.
1760. Nagyvárad
A Bihar vármegyei Nagyváradon több kórház is működött a múltban. Az irgalmasok házát és kórházát Gyöngyösi György nagyváradi kanonok alapította. Ehrenfels Gáspár, ugyancsak váradi kanonok bővítette a rendi intézményt. 1848-ban Szaniszló Ferenc püspök, Löfler János, Hoványi Ferenc, Szilasy János kanonokok további alapítványokkal növelték a váradi irgalmas lehetőségeket.
1763. Vác
A váci irgalmas rendházat gr. Migazzi Kristóf bécsi hercegérsek és helyettes váci püspök alapította. Ő telepítette az irgalmasokat a városba 1763-ban. Bőkezű jótevője volt a Rendnek. 1764-ben a Rend és kórház céljára alkalmas telket is ajándékozott.
Eleinte a kórház gyógyszertárral nem rendelkezett. Az később kezdte meg működését.
Ez a bécsi alapítású, és a székesfővároshoz közeli intézmény, az egyik legjobban működő egyházi gyógyító intézményként számon tartott kórház volt. Szükségleteinek jelentős részét a jól menő patika (amelyet vásárlás útján vett birtokba a Rend, 1808-ban), a hozzá számított borjövedelem (Egerrel ellentétben), a perselypénz, misealapítványok és magánalapítványok biztosították. Szakszerű pénzvitelükre jellemző, hogy a befolyt jövedelmeiket kötvényekbe fektették, és a Váci Takarékpénztárban helyezték el.
1796. Pécs
Baranya vármegyében, Pécsett Krautsack György tímár és molnár, pécsi polgár alapított kórházat. Ez az első polgári intézmény, melyet az irgalmasok működtettek. Ez az alapítvány 1859-ben Szentmiklósy János alapítványával bővült.
A XIX. század folyamán ez a kórház az egyik legkorszerűbb gyógyító intézmény volt, mivel a betegeket nem közös kórterembe zsúfolták, hanem szakágak szerint különítették el.
Kezdetben belgyógyászata, sebészete, és fertőző részlege volt.
1796. Szakolca
A szakolcai rendházat a kórházzal együtt gr. Batthyány József bíboros, hercegprímás alapította Szakolca város bőkezű hozzájárulásával.
1803. Zágráb
A zágrábi házat és kórházat Verhovac Miksa püspök alapította. Ez a kórház az egyedüli, ahol nőket is ápoltak.
A későbbiekben a kormány felkérte a Rendet, hogy a horvátországi összes beteg ápolását vállalja el. Az Irgalmasrend ezt elvállalta, és 1860-1880 között saját költségén 400 beteg befogadására alkalmas közkórházat épített.
Az Irgalmasrend budai letelepedése
A Rend már 1794-ben megszerezte a hatóságoktól a letelepedési engedélyt Budán. József nádor javaslatára, I. Ferenc császár és magyar király 1802-ben Cziráky Antalt nevezte ki a budai kórházépítés királyi biztosává.
Marczibányi István, hívő ember, gazdag földesúr – aki maga egyszerűen és szegényen élt, – a szegények és betegek felkarolója volt. Legnagyobb és legjelentősebb műve az Irgalmasrend Budára való letelepítése és a Császárfürdő megvásárlása az irgalmasrendi kórház betegeinek részére.
1803-ban tervezetet írt egy budai kórház létesítése érdekében. A kórház ügyében sorsdöntő levele 1803. augusztus 22-én kelt: Declaratio infrascripti de qualiter fundalis Budae Ff. Misericordiæ. Tervezetében leszögezte, hogy meggyőződése szerint Buda közegészségügyét csak abban az esetben lehet fellendíteni, ha az országban eddig már a vidéki városokban 11 intézetet fenntartó irgalmas barátokra bízzák a létesítendő kórház működtetését.
1806. március 21-én Marczibányi István az Irgalmasrend letelepítése és a kórház létrehozása céljából megajánlott 40.000 forintot, és megvásárolta az Országút 1. sz. alatti házat, és fürdőt a 2. számmal jelzett épülettel és kerttel együtt. Már másnap, március 22-én az irgalmasokra ruházta azzal, hogy a a fürdő jövedelméből annyi beteget és szerzetest tartsanak el, ahányat ebből eltartani lehet. A Császárfürdő önkéntelenül kínálta azt a megoldást, hogy az új kórház a Császárfürdő közelébe épüljön.
1806. október 15-én volt az ünnepélyes alapkőletétel. Ezen a napon Marczibányi István aláírta az irgalmasoknak adott alapító oklevelet. A kórház 1815. október 4-én nyílt meg. Ekkor vezették be ünnepélyesen az Irgalmasrendet.
A többi budai és pesti kórház körülményeivel összehasonlítva a korabeli beszámolók és írások kiemelik, hogy óriási haladást és fejlődést jelentett az irgalmasok intézete. A Budai Irgalmasrendi Kórház mind felszerelését, mind orvosait tekintve, a lehető legjobbat nyújtotta a szegény betegeknek. Minden 10 ápoltra egy rendtag jutott.
A Császár-fürdőt az Irgalmasrend 1806-tól kezdődően a 19. század végéig bérbe adta, és az így befolyt bérből az alapító szándéka értelmében a szegény betegeket ingyen gyógykezelte. Az irgalmasok a bérlet ideje alatt is gondozták a fürdőt, és fokozatosan fejlesztették. 1842-ben újjáépítették klasszicista stílusban. 1860-ban férfi és női uszodát, és gőzfürdőt létesítettek. 1926-ban versenyuszodát avattak fel, ami később a mai Császár-Komjádi sportuszoda alapjaként szolgált.
Az irgalmas kórházban külön elmeosztály működött, mígnem 1861-ben a kórházzal átellenben lévő nyaralót megvásárolták, és abban önálló elmebeteg-ápoldát rendeztek be. Az irgalmasoknak fejlett módszereivel dolgozó tébolydája 1900 végéig működött, és a lipótmezei Országos Tébolyda felállításáig (1868) töltötte be fontos feladatát.
A Császár-fürdő építésével párhuzamosan, ugyancsak Hild József tervei alapján, 1844-ben épült meg Budán, az Országút másik oldalán, a Szent István kápolna és a vele szoros egységet képező kórházi traktus.
1834. Szatmárnémeti
Az irgalmasok 1834-ben telepedtek le Szatmáron. A rendházat és templomot 1839-ben a szent emlékű Hám János püspök és Leonhard János Mihály tábori püspök alapította, és támogatta működését.
Megjegyzés
A kórházi helyzet Magyarországon a XIX században, noha számos ispotály épült, a betegség köré a kitaszítottság képét rajzolta. A haldokló betegekkel teli fekvőcsarnok víziója riasztóan hatott. Olyan nagy volt a kórházaktól való idegenkedés, hogy a falusi ember nagyobb csapásnak tartotta a kórházba jutást, mint magát a betegséget.
Az Irgalmasrend működése ezt a képet változtatta meg betegápoló tevékenységének magas színvonalával, áldozatos beteggondozásával. Az irgalmas testvérek „újítása” volt például az, hogy egy ágyban csak egy beteg feküdhetett.
Magyarországon 1848-ban 92 kórház működött, kb. 3000 ággyal. Száz ágynál többel csak a pesti Szent Rókus, a budai és a pozsonyi irgalmasrendi és a szegedi városi kórház rendelkezett. A 3000 ágyból 453 volt az Irgalmasrend tulajdonában, ami az akkori országos ágyszám 15,1%-a.
1856. önálló magyar rendtartomány
1856-ban, 13 intézménnyel megalakult az önálló magyar rendtartomány.
István nádor és báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1848. szeptember 5-n kelt rendelettel a magyarországi irgalmas kórházakat az osztrák tartománytól elválasztotta, és kimondta egy független, Magyar Irgalmasrendi Tartomány létrejöttét.
Scitovszky János hercegprímás előterjesztésére 1856. március 14-n a Szentszék is jóváhagyta a szétválást. A magyar rendtartományt a Boldogságos Szűz oltalma alá helyezték, Pozsony székhellyel.
Simor János bíboros, hercegprímás 6777/1887. rendeletével az Irgalmasrend tisztjévé tette a Szent Jobb vitelét a Szent István napi körmeneten. Ennek értelmében 1943-ig – néhány év kivételével – az Irgalmasok vitték a szent király jobbját a körmeneteken.
1903. új budai kórház
Budapest székesfőváros közgyűlése 1889. szeptember 28-n hozzájárult az új Irgalmasrendi Kórház építéséhez.
Az újjáépített kórházat 1903. szeptember 29-n ünnepélyesen átadták rendeltetésének. Az új kórháznak belgyógyászati, sebészeti, gyermekgyógyászati, bőrgyógyászati, orr-fül-gégészeti, szülészet-nőgyógyászati, és ortopédiai osztálya volt. Ugyancsak ebben az évben került az önálló magyar rendtartomány székhelye Budapestre.
1906-ban Gasser Cassian, az Irgalmasrend akkori prior generálisa írta látogatása alkalmával: …külön ki kell emelnem a budapesti rendházat, amely valóságos mintakórházzá alakult, és mint ilyen nem csak külsejére és belső berendezésére nézve, hanem vezetése és igazgatása tekintetében is joggal sorakozik rendünk legjelesebb kórházai mellé.
1920. június 4. trianoni diktátum
A trianoni diktátum következtében elveszítette a Magyar Rendtartomány Szepesváralját, Pozsonyt, Temesvárt, Kismartont, Nagyváradot, Szakolcát, Zágrábot, Szatmárnémetit. Csak öt intézmény maradt meg: Eger, Pápa, Vác, Pécs, Buda.
1940-45. második világháború
A Rend nagyszámban ápolta a II. világháború sebesült katonáit. A budai kórház az 1944-45. évi budai ostrom alkalmával súlyosan megsérült. Amint elült a csatazaj, az irgalmasok azonnal hozzáláttak a kórház romjainak eltakarításához és lakhatóvá tételéhez. Simon Gábor Gyula budai perjel volt, az újjáépítés fáradhatatlan szervezője. Működése azonban útjában állt az ateista-kommunista hatalomnak. 1949-ben elfogták és ismeretlen körülmények között kivégezték.
1950. szeptember 7.
1950-ben az ország területén működő szerzetesrendeket feloszlatták.
Az 1950. július 2-n kelt 25/1950. sz. törvényerejű rendelet a gyógyszertárak állami tulajdonba vételét rendelte el.
Az 1950. szeptember 7-n kelt 34/1950. számú rendelettel pedig az összes női és férfi szerzetesrend működési engedélyét felfüggesztették. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk rendházaikat, és a szerzetben folytatott munkakörüket elvesztették.
1950-ben a magyar rendtartománynak 46 tagja állt a gyógyítás szolgálatában: 3 orvos, 12 gyógyszerész, 4 kórházlelkész.
1990. az újrakezdés
A Betegápoló Irgalmasrendet az 1990/IV. tv. alapján, a Baranya Megyei Bíróság pk. 60. 173/1996/2. sz. jogerős végzése szerint 6. sorszám alatt nyilvántartásba vették.
Jelenleg három kórházban történik gyógyító tevékenység: Buda, Pécs, Vác. Érden és Pilisvörösváron idősotthont működtet a Rend.
Láthatjuk, hogy a hazai kórházi intézmények fejlődéstörténetének egyik legtekintélyesebb fejezete a Magyar Irgalmasrend története. A Rend a kórházait oly időkben alapította, amikor kórház, de még orvos is, nem is szólva a szakszerű ápolásról, nagyon kevés volt az országban. Még a vagyonos ember is nehezen jutott orvosi segítséghez, a szegény néposztály a legnehezebb viszonyok között sínylődött, amikor feltűntek az ország legkülönbözőbb pontjain az irgalmasok kórházai.
Éppen a szegényekről való gondoskodás volt az irgalmasok munkálkodásának előterében. Az a tény, hogy az Irgalmasrend a krisztusi szeretet kimeríthetetlen forrásából veszi erejét, hogy évszázados történelmi hagyományokra támaszkodik, hogy kész szervezettel áll a közegészségügy szolgálatában, mindig érdemes bizalomra bírta, bírja azokat, akikre a népegészségügy van bízva. A Rend mindig megmutatta, hogy bármennyire gyarapodott is jövedelme, mindenkor hű maradt alapítójának fenséges eszméihez. Szegénységi fogadalmát soha meg nem törte, összegyűjtött filléreit sohasem a maga kényelmének növelésére, hanem kizárólag szenvedő embertársai gyógyítására, ápolására fordította.
Ha helyesen értelmezzük a jeleket, akkor ez azt jelenti számunkra, hogy a Betegápoló Irgalmasrend szellemiségére szükség van, és gyógyító munkáját az elesettek igénylik.
A Rendnek szüksége van világi munkatársakra is, olyanokra, akik elfogadják küldetését, és a rendtagokkal együttműködve fordulnak a szenvedők felé. Három tényező talál egymásra: a betegek igénye, a Rend küldetése, és a Rend célkitűzéseit magukévá tevő világi munkatársak együttműködése.
Istenes Szent János szárnyaló ember volt. Ez a szárnyalás felfelé, a magasba irányult. Lope de Vega viziójában: „Úgy jössz, akár egy pille, majd másfelé irányítod röptödet.”
Veszélyeztetett időkben a gyógyulást keressük, amely a szárnyalás irányától függ.
