Istenes Szent János (eredeti nevén Juán Ciudad) Portugáliában született 1495 körül, Montemor-o-Novo városkában, Lisszabontól 110 km-re. Váratlanul hagyta el 8 évesen a szülői házat, és egy idegennel Oropesába ment, Spanyolországba, ahol Francesco Mayoral adoptálja. Itt nőtt fel és lett belőle pásztor.

Élete egy nagy kaland volt: lelke állandóan nyugtalan. Két alkalommal vonult önkéntesen háborúba: először a I. Ferenc és V. Károly között kirobbant konfliktusban Fuenterabia meghódításáért, másodszor Bécs városának védelmében a törökveszély idején. Később munkásként találkozunk vele Ceutában, Észak-Afrika egyik kikötővárosában. Munkájával egy nemesemberen és családján segített, aki elvesztette vagyonát és kegyvesztett lett.

Miután nagybátyjától megtudta, hogy édesanyja meghalt az elszökését követő fájdalomban, és édesapja, aki egy ferences kolostorba vonult vissza, néhány év múlva követte feleségét a halálba, János 46 évesen letelepedett Granadában. Itt mozgó könyvkereskedéssel foglalkozott, majd saját könyvesboltot nyitott.

1539 januárjában, Szent Sebestyén ünnepén tért meg, Ávilai Szent János egyik lelkes prédikációjának hatására: nyilvánosan verte a mellét, kiabált és hangosan kérte bűneinek bocsánatát. Mivel őrültnek hitték, a granadai királyi kórházba zárták, ahol a saját bőrén tapasztalta meg azt, hogyan bánnak a szegény tébolyult emberekkel: ütötték és bilincsbe verték őket.

Miután a pszichiátriai kórház megalázó és durva ápolását végignézte, egyre jobban érezte hivatásának megerősödését, amely elvitte addig, hogy saját kórházat nyitott, amelyben méltó gyógyulási lehetőséget és segítséget adott minden rászoruló szegénynek és boldogtalannak.

János nem vonult vissza, hanem számos szegény megsegítése érdekében megkezdte nyilvános működését. A szegényeket és rászorulókat az utcákról szedte össze. Jótevőinek köszönhetően hamarosan megnyithatta első ispotályát, majd egy egész kórházat üzemeltetett. Bölcsességét a bajbajutottak megsegítése érdekében használta: emberi méltóságuk tiszteletben tartásával kezelte őket.

Elzarándokolt Guadalupéba, a Mária-szentélyhez. 300 kilométert tesz meg mezítláb, téli időben. A fárasztó zarándoklat alatt imádkozett, hogy megerősödjön elhatározásában, és kérte Isten segítségét tervére, amelyet meg szeretett volna valósítani. 1539-től teljesen Istenre bízta magát, és felajánlotta életét a szenvedők és rászorulók megsegítésére. Megjelentek első követői is, akiket vonzott János életpéldája, jótékonykodása. Ezek a követők képezték a később létrejövő Betegápoló Irgalmasrend magját. Társaival együtt lankadatlanul gyűjtötte az alamizsnát a kórházában fekvő betegek számára. „Tegyetek jót, emberek, magatoknak azzal, hogy másoknak jót tesztek”.

1549. július 3-án tűzvész tört ki a granadai királyi kórházban. János az egyetlen, aki a lángokkal mit sem törődve kimentette az összes beteget a lángokban álló épületből.

Istenes Szent János Granadában halt meg 1550. március 8-án, a jótékonyság vértanújaként. Néhány nappal korábban egy kisfiút próbált kimenteni a jeges folyóból. A hideg víztől tüdőgyulladást kapott, és életével fizetett a heroikus cselekedetért. Halála után utóda Antonio Martín lett, aki kórházat nyit Madridban is, és rövid időn belül más városokban is kórházakat nyitottak.

1630-ban VIII. Orbán pápa boldognak nyilvánította, 1690-ben VIII. Sándor szentté avatta. 1886-ban XIII. Leó Istenes Szent Jánost a betegek és kórházak nemzetközi védőszentjévé nyilvánította, XI. Piusz 1930-ban pedig az ápolók és egyesületeik nemzetközi védőszentjeként említette.

Istenes Szent János felismerte és szerette Krisztust a szenvedő emberekben. A hospitalitás prófétájaként a betegek, szenvedők és szegények szolgálatába állt egy egészen új stílusban, sajátos érzékenységgel, modern módszerrel és azzal a jótékonysággal, amelyet az evangéliumból merített. Krisztus példáját követte, aki mindenhol jót tett, és meggyógyított mindenféle betegséget.

János kalandos élettapasztalatai után azt választotta, hogy egységben él az isteni szeretettel és megtesz mindent felebarátaiért. Ő a „modern kórház megalapítója”. Az ő életpéldáján felbuzdulva számos követője éli ma is Istenes Szent János lelkiségét.

A hospitalitás, a betegekkel való törődés az irgalmas és együttérző Krisztussal való azonosulás kifejeződése: az a fény, amely megvilágítja Istenes Szent János örökségét és a Betegápoló Irgalmasrend hagyományát.

Az irgalmasrendi ápolók, munkatársaik és mindazok, akik velük együtt részt vesznek a szegények és betegek korszerű ápolásában, a hospitalitás karizmájának részesei, és már itt a földi életben közvetítik az Atya határtalan szeretetét a leggyengébbek felé.