csütörtök 19. december 2024
Intenzív osztály és aneszteziológia

Oktatási, tudományos tevékenység

 

A szakmai képzésben részt veszünk: helyi szinten, óraadóként pedig az országos képzés keretében. Az országos szakértői névsorban, az országos vizsgaelnöki névsorban is szerepelünk.

 

Az osztály által kidolgozásra került továbbá egy továbbképzési program, melyet az ESZTB pontszerző továbbképzésként akkreditált. Munkatársainkkal együtt tartjuk az elméleti és gyakorlati továbbképző előadásokat, a nagy érdeklődésre való tekintettel több alkalommal, illetve más intézetek dolgozóinak részvétele mellett is.

 

A szakmai munkát minősíti az is, hogy a 10 év alatt elvégzett mintegy 32 000 aneszteziológiai beavatkozás során szakmailag felróható halálozásunk nem volt. Műtétet aneszteziológiai akadály miatt az utóbbi évtizedben mindössze 7 alkalommal kellett elhagyni. Az átlagos műtéti idő az újabb sebészeti beavatkozások végzése kapcsán növekedett. Tíz év alatt az anesztéziára kerülő betegek átlagos életkora 8,5 évvel nőtt. Részben a műtétesek életkorának növekedése, részben a lakosság romló egészségi állapota miatt (nagyon sok a kísérőbetegség) a műtéttel kapcsolatos kockázat jelentősen nőtt. Az emelkedett kockázat mellett ugyanakkor alig emelkedett a műtéti halálozás, melyben munkánk szakmai színvonala is szerepet játszik.

Budai Irgalmasrendi Kórház
Intenzív és Aneszteziológiai osztály
Frankel Leó út 17-19. földszint
1027 Budapest
Telefon: +36 1 4388717
Telefon: +36 1 4388405

Betegápoló Irgalmasrend
Budai Irgalmasrendi Kórház
levelezési cím:
1023 Budapest, Frankel Leó út 54.
C és B épület címe:
1027 Budapest, Frankel Leó út 17-19.
Megjelenítés:
http://www.irgalmasrend.hu/