Donnerstag 28. März 2024

KARÁCSONYI SZENTMISE ÉS A FOLYAMATOSAN MEGÚJULÓ KÓRHÁZ ÚJ RÉSZEINEK MEGÁLDÁSA

December 19-e kiemelten a szeretet ünnepe volt a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórházában. Reggeltől kezdve sok-sok kollega azon dolgozott, hogy a harangszóval megkezdődhessen a Kozma Imre atya által celebrált karácsonyi szentmise és utána meghitt, ünnepi agapéval kedveskedhessen a kórház vezetése a dolgozóknak. Mindezek előtt Imre atya a menedzsmenttel és az érintett osztályok dolgozóival végig járta az újonnan átadott reuma centrum ambulanciáját, illetve a kardiológiai osztály coronária őrzőjét, ahová vadonatúj, modern ágyak érkeztek pályázati forrásból. Imre atya a szent mise előtt.

 

 

Örömünk, lelkünk boldogságának beteljesülése a páciensek, látogatók mosolyával kezdődött, akik a gyönyörű új rendelőbe járnak a gyógyulásért, dolgozók boldogsága, elégedettsége pedig megerősíti ezt az érzést. Imre atya kedves, áldásos, szeretetteljes szavai pedig nyugalommal töltik minden ember lelkét, akinek sok munkája volt abban, hogy ezek a megújulások megtörténhessenek. A coronária őrzőben az új kardiológiai ágyakban fekvő betegek hitükben is megerősítést nyertek Imre atya köszöntője és a megáldás során.

Ezt követően az Árpád fejedelem út 7. alatti kórházi épületünk aulájában tartott szentmisén Imre atya vezetésével nagy családi környezetben gondolkodhattunk el a karácsony nyújtotta örömön és boldogságon. Az emelkedett hangulatot kórusunk és Reiter Boglárka csodálatos hegedűjátéka fokozta.

 

Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017
Karácsonyi szentmise 2017

Barmherzige Brüder
Krankenhaus Budapest
Pf. 98.
1023 Budapest
Kérjük tájékozódjanak a szakrendelések emailes és a fekvőbeteg osztályok saját telefonos elérhetősége után a weboldalon! www.irgalmasrend.hu/site/budapest/gyogyitasapolas/jarobetegellatas www.irgalmasrend.hu/site/budapest/gyogyitasapolas/fekvobetegellatas
Telefon: +36 1 4388605-Munkanapokon 8 és 15 óra között
Telefon: +36 1 4388606-Munkanapokon 8 és 15 óra között

Betegápoló Irgalmasrend
Budai Irgalmasrendi Kórház
levelezési cím:
1023 Budapest, Frankel Leó út 54.
C és B épület címe:
1027 Budapest, Frankel Leó út 17-19.
Darstellung:
http://www.irgalmasrend.hu/