AZ ADVENT a VÁRAKOZÁS, a SZERETET és egy kicsit a MEGEMLÉKEZÉS IDŐSZAKA
A mi munkánk egész évben a szeretet, a törődés, így fordulunk minden egyes beteghez, hozzátartozóhoz. Az idei adventi időszakba becsempésztünk egy kis gyermeki csodát és örömet. Minden nap a kórház adventi angyalkái kinyitottak egy-egy ablakot az adventi naptárunkban, ami egy betegünk nevét tartalmazta és megleptük egy kis karácsonyi aprósággal.
Azonban december 13-án a dolgozók felé fordult a kórház vezetésének figyelme, szeretete. Ph. Kozma Imre atya idén ünepibb, meghittebb hangulatú szentmisét szándékozott tartani a kórház dolgozóinak, így a Szent István kápolnát választotta annak helyszínéül. Ezt követően dr. Reiter József főigazgató ünnepi szavai vezették fel új évvégi hagyományunkat. Ez az időszak arra késztet minket, hogy megálljunk és kicsit önmagunkba forduljunk. Ennek eredményeképpen döntött úgy a kórház vezetése, hogy külön köszönetet mond azoknak, akik a hivatalos munkás éveiket követően is folytatják áldozatos és kitartó munkájukat kórházunk falai között.
Prof. dr. Bély Miklós, dr. Gyeney László, dr. Nagy Erzsébet, dr. Prof. dr. Nékám Kristóf, dr. Tapodi Attila, dr. Végh Géza és Rákosiné Butkóczi Mária vehetett át egy köszönő oklevelet és ajándékot. Szabolics Péter is külön köszönetet mondott a főigazgató és az orvosigazgató Prof. dr. Géher Pál, aki nagylelkű adományával segíti a Reuma Centrum felújítását. Hálája Prof. dr Nagy György és dr. Mong Nikolett gyógyító munkáját követte.
Az ünnepség során a MESZK országos döntőjén elért eredményéért is külön köszönetet mondott a Kórház vezetése az Irgalmas Macik csapatának. Idén Kerekes Istvánné, Nagy Zsuzsanna Noémi, Sorbán Julianna, Sztrehaletné Szél Magdolna hozta el a Vándorkupát a szakmai megmérettetésen.
Az ünnepséget karácsonyt idéző zenei előadással és ünnepi agapéval zártuk.