csütörtök 19. december 2024

Vallomások

„53 évig kerestem az Urat, de ebben a közösségben találtam rá igazán. Hiszem, hogy én is mag

vagyok a gránátalmában, mégha a legkisebbek és legéretlenebbek közül való is.”

(Ottilia önkéntes) *a gránátalma rendünk szimbóluma

 

„Sokszor tapasztaltam, mennyit jelent az emberek önzetlen segítő szeretete. Milyen fontos, amikor bajaimban valaki velem osztozik. Felnőve ez a belső irány vezérelt: nemcsak dolgozni, de segítségére is lenni másoknak.”

(Erzsébet önkéntes)

 

„Ez a közösség számunkra azt jelenti, hogy hazaérkeztünk. Szeretünk a betegek között lenni, áldoztatni, ha igénylik, velük imádkozni. Fontos és megrendítőnéhány segítő szót váltani a beteg emberrel, aki már képességei határán van, és látni, érezni, hogy a szentmise vagy a szentségek vétele mégis mekkora erőt ad neki. Jó érezni, hogy fontosak vagyunk a kórház és a beteg számára.”

(Miklós és Éva önkéntesek)

 

„Isten kézen fogva vezetett el az irgalmas testvérekhez. Tudom, hogy amikor szolgálok, nem én vagyok ott, hanem a bennem lakozó Szentlélek szolgál.”

(Csilla önkéntes)

 

„Számomra az a cél, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő ember érezze, hogy most ő a

legfontosabb. Eszköz lehetek abban, hogy találkozzon Jézussal.”

(Györgyi önkéntes)

Betegápoló Irgalmasrend
Budai Irgalmasrendi Kórház
Pf. 98.
1023 Budapest
Kérjük tájékozódjanak a szakrendelések emailes és a fekvőbeteg osztályok saját telefonos elérhetősége után a weboldalon! www.irgalmasrend.hu/site/budapest/gyogyitasapolas/jarobetegellatas www.irgalmasrend.hu/site/budapest/gyogyitasapolas/fekvobetegellatas
Telefon: +36 1 4388605-Munkanapokon 8 és 15 óra között
Telefon: +36 1 4388606-Munkanapokon 8 és 15 óra között

Betegápoló Irgalmasrend
Budai Irgalmasrendi Kórház
levelezési cím:
1023 Budapest, Frankel Leó út 54.
C és B épület címe:
1027 Budapest, Frankel Leó út 17-19.
Megjelenítés:
http://www.irgalmasrend.hu/