Kitüntették a pécsi ételdoboz ötletgazdáját
Néhány évvel ezelőtt került ki egy zöld doboz Pécsen, a Munkácsy Mihály utcai Irgalmasrendi Kórház kerítésére. Egy mindig nyitva lévő, postaládához hasonlító adományszekrényről van szó, ahová bárki bármikor betehet és kivehet élelmiszert.
Az ötletet egyszerű, mindennapos esetek ihlették. Morvay Imre Pio atya többször találkozott szembe kéregető és a konténerekben, kukákban étel után kutakodó emberekkel a városban, ráadásul a Széchenyi téren álló Irgalmasrendiek Temploma környékén is viszonylag sok hajléktalan megfordul.
Az atya maga is rendszeresen tesz ezt-azt a szekrénybe, de szépen lassan a környéken élők és dolgozók is megszokták a zöld doboz létét. Vannak hívők, akik misére igyekezve otthon gyorsan készítenek egy-két szendvicset, és a templomba menet beteszik a szekrénybe.
A kezdeményezés hírére az ország több pontjáról is megkeresték Pio atyát, mivel máshol is szeretnék átvenni a jó példát, hogy ilyen módon is segíthessék a hajléktalan, illetve a nehéz helyzetben lévő embereket, családokat. Nemrég pedig hivatalosan is elismerték a pécsi házfőnök munkáját.
P. Morvay Pio atya múlt héten vehette át a Hajléktalan Emberért Díjat Balatonföldváron a Hajléktalan-ellátás Országos Konferenciáján Lőrincz Norberttől, a Hajléktalanokért Közalapítvány elnökétől. Lőrincz Norbert megköszönte az atya példamutatását és azt, hogy továbbra is folyamatosan gondoskodik az ételládák működéséről, karbantartásáról, tisztításáról.
A ládát az utóbbi időben igencsak megrohamozták, ami kisebb-nagyobb problémákat és rendbontásokat idézett elő a könyéken. Így az atya kénytelen volt szigorúbb szabályokat felállítani az ételosztás folyamatát tekintve. Erről ITT írtunk korábban.
A Hajléktalanokért Közalapítványt a magyar kormány alapította azzal a céllal, hogy szakmai iránymutatással, különböző nemzetközi és hazai források bevonásával segítse a hajléktalanok ellátásával foglalkozó szervezeteket. A Hajléktalan Emberért Díj átadásával a közalapítvány elismeri és megköszöni olyan emberek munkáját, önkéntes támogatását, akik hozzájárulnak a hajléktalan emberek sorsának javításához, és ezzel jó példát mutatnak.
Többek között ilyen díjat vehetett át 2006-ban Nagy Bandó András humorista a hajléktalan emberek képviseletéért, segítéséért a rendszerváltás időszakában végzett munkájáért, vagy 2009-ben Bálint György kertészmérnök a Tarnabodon letelepedett hajléktalan családok kiskerti gazdálkodásának segítéséért. 2010-ben az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Irodája, azaz Szabó Máté és munkatársai is megkapták a Hajléktalan Emberért Díjat: az iroda rendszeresen felhívta a figyelmet a hajléktalanokat sújtó problémákra és vizsgálta azokat. Idén Pio atya mellett még a Budapest Bike Maffia kapott elismerést, a hajléktalan és más szegény emberek étkeztetéséért végzett önkéntes munkáért.