Az Egyház által elismert szerzetesi közösségünk fő célja a betegek és a bajbajutottak segítése és ápolása. Istenes Szent János áldásos tevékenysége az alapja rendi karizmánknak. Közösségünk Granadában jött létre a 16. század második felében.

Istenes Szent János példamutató élete, több követőjére is nagy hatással volt. Irgalmas tevékenysége, a granadai kórházában tanúsított önfeláldozó magatartása sok embernek megváltoztatta az életét. Követői közül Anton Martint említhetjük meg, akit Istenes Szent János a halálos ágyán bízott meg azzal, hogy művét továbbvigye és irányítsa a gyógyító tevékenységet. János halála után a kezdeti kis közösséghez egyre többen csatlakoztak. Kórházakat hoztak létre, kezdetben legtöbbjüket Andalúziában.

Az Intézmény tevékenységét V. Szent Piusz pápa fogadta el 1572-ben, aki Istenes Szent János követőit Szent Ágoston regulájával is ellátta. 1586-ban V. Szixtusz pápa ismeri el valódi szerzetesrendként.

VIII. Kelemen pápa 1592-ben visszahelyezte a Rendet a kezdeti állapot szerinti egyszerű kongregációs működésre. A testvéreket a püspökök joghatósága alá helyezte, és csak a hospitalitási fogadalomletételt engedte meg számukra. Néhány évvel később, ezen lefokozás után, V. Pál pápa 1611-ben Spanyolországban majd 1617-ben Olaszországban közösségünknek újra visszaadta a rendi méltóságot. A kétszeres rendként való elismerés két különböző kongregációba osztotta meg a Rendet. Annak ellenére, hogy ezek a kongregációk két és fél évszázadon keresztül egymással párhuzamosan fejlődtek, tudatában voltak annak, hogy egy családhoz tartóznak.

A zavaros politikai állapotok idejében keletkezett vallásellenes törvények, a 19. században, világviszonylatban sok szenvedést okoztak a Rendnek. A spanyol kongregációt érte leginkább támadás, amelynek következtében 1850-ben gyakorlatilag megszűnt létezni. Menni Szent Benedeknek tevékenységének köszönhetően a spanyol kongregáció visszaállítása egyben a Rend újraegyesítését is jelentette. Ettől a pillanattól kezdve a Rend apostolkodását az egyházi örökségre és az evangéliumi irgalmas Jézusra építette. A missziós lelkület a 20. században segítette a Rend elterjedését az egész világban.

A  Magyar Rendtartomány az 1920-as trianoni diktátum következtében elveszítette Szepesváralját, Pozsonyt, Temesvárt, Kismartont, Nagyváradot, Szakolcát, Zágrábot, Szatmárnémetit. Csak öt intézmény maradt meg: Eger, Pápa, Vác, Pécs, Buda. 1950-ben minden szerzetesi intézményt államosítottak, a szerzetesrendek működési engedélyét felfüggesztették. Az 1989-es politikai fordulat után, három korházat sikerült visszaszereznünk: Vácot, Pécset és Budán.

Nagy ösztönzés és megtisztelés a Betegápoló Irgalmasrend tagjainak, hogy az Egyház elismerte a Rend több tagjának életszentségét. Példaképeink: Pampuri Szent Richárd, Grande Szent János, Menni Szent Benedek, valamint boldog Corres Braulio Maria, Rubio Federico további 69 társukkal, Olallo José és Kugler Eustachius. Mindez bizonyság arra, hogy Istenes Szent János példáját követve, a betegek és rászorulók megsegítésének érdekében Istennek felajánlott élet biztos út annak az életszentségnek elérésére, amelyre mindannyian – a keresztségen keresztül – hívatottak vagyunk.

Munkatársainkkal együtt, akik az irgalmasrendi szentek és boldogok példájára motiváltaknak érzik magukat, igyekszünk az embereknek Isten irgalmasságát, jóságát és közelségét láthatóvá tenni.

Rendalapítónk példája arra kötelez és buzdít bennünket, hogy testvéri kötelékeket hozzunk létre munkatársainkkal, akik a mi lelkiségünkben, karizmánkban és küldetésünkben osztoznak.